Tisztújítás volt a KAVOSZ-nál, Balog Ádám az új elnök

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamaránál (MKIK) történt megújulással párhuzamosan a KAVOSZ Széchenyi Kártya Program Zrt. vezetői tisztségeiben is tisztújítás zajlott le - közölte a társaság.

ESG Szövetség alakult

Az ESG Szövetség 2024.08.28-án megtartotta Alakuló közgyűlését a magyarországi fenntartható üzleti gyakorlatok előmozdítása érdekében. A közgyűlésen a tagok elfogadták az új alapszabályt, megválasztották az elnökség és a felügyelőbizottság tisztségviselőit, valamint megvitatták a 2024-es stratégiai programot.

Széchenyi Kártya: újabb jó hírt jelentettek be a vállalkozásoknak

Széchenyi Kártya: újabb jó hírt jelentettek be a vállalkozásoknak

Újabb jó hír a vállalkozásoknak, hogy a Széchenyi Kártya Programban a múlt héten bejelentett Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által végrehajtott garanciadíj csökkentés után az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) is jelentősen csökkenti az agrárhitelekhez adott garanciadíjait, így már az agrárium vállalkozásai is olcsóbban jutnak a Program hiteleihez – jelentette be Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

Krisán László: fontos újdonság a kkv-hitelek garanciadíjának a csökkentése

Krisán László: fontos újdonság a kkv-hitelek garanciadíjának a csökkentése

2023-ban több mint 46 ezer szerződést kötöttek meg közel 1700 milliárd forint összegben a Széchenyi Kártya MAX+ keretében. A program idei négy nagy változása mellett a garanciadíjak Garantiqa Hitelgarancia Zrt. általi csökkentése is fontos új elem, utóbbit üdvözli a programot koordináló KAVOSZ Zrt. – nyilatkozta Krisán László vezérigazgató.  Szabó István Attila, a Garantiqa vezérigazgatója szerint az elmúlt évben már minden második kkv-szektornak juttatott új hitel mögött ott állt a Garantiqa, a társaság idén is 1000 milliárd forint feletti új kezességvállalással tervez.

Nagy Márton bejelentette: jövőre is lesz Széchenyi Kártya Program, az idei feltételekkel

Nagy Márton bejelentette: jövőre is lesz Széchenyi Kártya Program, az idei feltételekkel

A kormány döntése értelmében jövőre is a 2023-ban érvényes feltételek és termékstruktúra marad érvényben a Széchenyi Kártya Program esetében, azaz 2024-ben is a futamidő végéig fix, 5 százalékos nettó ügyfélkamat mellett biztosít forrást a hazai kkv-k számára - jelentette be Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, miután Krisán László, a programot koordináló KAVOSZ vezérigazgatója a Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján már beszélt a folytatásról.

EU-források, visszatérő infláció, vállalati kilátások, hitelezés – Ezekről szólt az idei ősz gazdasági csúcskonferenciája

EU-források, visszatérő infláció, vállalati kilátások, hitelezés – Ezekről szólt az idei ősz gazdasági csúcskonferenciája

November végéig megindulhat a befagyasztott uniós források folyósítása Magyarországnak – mondta kedden a Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter. Közben nemzetközi és hazai előadók is arra figyelmeztettek, hogy könnyen visszatérhet az infláció, vagyis korai lenne fellélegezni, a vállalkozások pedig az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva már a polikrízisek korára készülnek.

Krisán László: jó eséllyel folytatódik jövőre is a Széchenyi Kártya Program

Krisán László: jó eséllyel folytatódik jövőre is a Széchenyi Kártya Program

A KAVOSZ szeretné jövőre is megtartani a Széchenyi Kártya Programot, a jövő héten kerül a kormány elé a 2024-es csomag, és amennyiben a jelenleg TCTF-nek hívott támogatási keretrendszer folytatására az Európai Bizottság is igent mond, akár kiterjesztett formában folytatódhat jövőre is program – jelentette be a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a Portfolio mai Budapest Economic Forum konferenciáján. A beruházási hitelek irányti kereslet nagyon visszaesett náluk is, a támogatott hitelek aránya viszont jelentősen emelkedett a kkv-hitelezésben.

Stratégiai megállapodást kötött az IFKA, a VOSZ és a KAVOSZ

Stratégiai megállapodást kötött az IFKA, a VOSZ és a KAVOSZ

Stratégiai megállapodást kötött három vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó szervezet a magyarországi vállalkozások hatékonyabb támogatása érdekében. Az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. (IFKA), a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a KAVOSZ Zrt. vezetői a megállapodást csütörtökön Budapesten írták alá.

Milyen pénzügyi lehetőségei vannak a magyar vállalkozásoknak 2023-ban?

Milyen pénzügyi lehetőségei vannak a magyar vállalkozásoknak 2023-ban?

Az elmúlt évek történései, a háborús konfliktus, az infláció és az energiaválság kockázata világszerte történelmi léptékű következményekkel járt a gazdaságokban. Nincs ez másként Magyarországon sem - napról-napra újabb és újabb kihívásokkal kell a vállalkozásoknak szembenézniük. A válság kezelése, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások védelme és fejlesztése közös felelősségünk és érdekünk – ez a szándék hívta életre idén is a KAVOSZ és a Portfolio országos, hét részes rendezvénysorozatát.

Egyre több vállalkozás használja a Széchenyi Kártya megoldásait

Egyre több vállalkozás használja a Széchenyi Kártya megoldásait

Az elmúlt évek történései, a háborús konfliktus, az infláció és az energiaválság kockázata világszerte történelmi léptékű következményekkel járt a gazdaságokban. Nincs ez másként Magyarországon sem - napról-napra újabb és újabb kihívásokkal kell a vállalkozásoknak szembenézniük. A válság kezelése, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások védelme és fejlesztése közös felelősségünk és érdekünk – ez a szándék hívta életre idén is a KAVOSZ és a Portfolio országos rendezvénysorozatát, melynek hetedik, egyben utolsó állomása – Budapest volt.

Újabb fegyvert élesít az EU a korrupció ellen – vajon fájni fog?

Újabb fegyvert élesít az EU a korrupció ellen – vajon fájni fog?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A műsor első részében arról vol szó, hogy az Európai Bizottság megelégelhette az uniót fojtogató korrupciót és kemény lépésekre készül. Most elő is terjesztettek egy kötelező érvényű direktívát, amely az egyes országok vesztegetési ügyei, közbeszerzési szabálytalanságai ellen is komolyabb szankciós lehetőségeket vezetne be. Vendégünk volt Szabó Dániel, a Portfolio uniós ügyekkel foglalkozó elemzője. A következő blokkban arról volt szó, hogy kik azok, akik élhettek a 18 százalékos hozam lehetőségével addig, amíg a jegybank diszkontkötvényén keresztül erre módjuk volt. Erről Árgyelán Ágnes, lapunk elemzője beszélt. A műsor harmadik részében Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója volt a vendégünk, akit más témák mellett a Portfolio és a KAVOSZ közös szervezésű, kkv-knak szóló rendezvénysorozatáról kérdeztünk. A roadshow, ami ezen a héten Győrben, Szegeden és Kecskeméten folytatódik, ingyenes, de a részvétel regisztrációhoz kötött. A győri rendezvényre ezen a linken, a szegedire itt, a kecskemétire pedig ide kattintva lehet regisztrálni.

Milyen forrásból lehet fejleszteni a magyar cégeket 2023-ban?

Milyen forrásból lehet fejleszteni a magyar cégeket 2023-ban?

Folyamatosan kihívásokkal kell szembenézniük a magyar vállalkozásoknak. A válság kezelése, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások védelme és fejlesztése közös felelősségünk és érdekünk – ez a szándék hívta életre idén is a Portfolio és a KAVOSZ országos gazdasági rendezvény sorozatát, melynek második állomása csütörtökön Veszprém volt.

Mi vár a magyar vállalkozókra? Kiderül Veszprémben, a Portfolio ingyenes rendezvényén

Mi vár a magyar vállalkozókra? Kiderül Veszprémben, a Portfolio ingyenes rendezvényén

Infláció, magas energiaárak, szállítási nehézségek, az exportpiacok szűkülése, munkanélküliség: a jelenlegi gazdasági és geopolitikai helyzetben folyamatosan újabb és újabb kihívásokkal kell szembenézniük a magyar cégeknek. A válság kezelése, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások védelme és fejlesztése közös felelősségünk és érdekünk – ez a szándék hívta életre idén is a Portfolio és a KAVOSZ országos gazdasági rendezvény sorozatát, melynek harmadik állomása április 27-én Veszprém lesz.

Idén már 500 cég igényelt Széchenyi Kártyát Borsodban

Idén már 500 cég igényelt Széchenyi Kártyát Borsodban

Napról-napra újabb és újabb kihívásokkal kell szembenézniük a vállalkozásoknak. A válság kezelése, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások védelme és fejlesztése közös felelősségünk és érdekünk – ez a szándék hívta életre idén is a Portfolio és a KAVOSZ országos gazdasági rendezvény sorozatát, melynek második állomása csütörtökön Miskolc volt.

Debrecen 2030-ra az ipari termelés 16 százalékát fogja adni

Debrecen 2030-ra az ipari termelés 16 százalékát fogja adni

A magyar vállalkozásoknak napról napra újabb kihívásokkal kell szembe nézniük, az elmúlt néhány hónap mutatói alapján jól látható, hogy nem kezdte túl jól az évet a magyar gazdaság. A Portfolio és a KAVOSZ országos rendezvénysorozatán dr. Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója és további szakemberek Debrecenben beszéltek arról, hogyan tudnak lavírozni a nehezített pályán a kkv-k és milyen potenciális lehetőségeket rejtenek magukba a Debrecenbe irányuló jelentős befektetések.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Három nap alatt elesett egy kétmilliós nagyváros – Itt mégis mi történik?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.